MAILÁTH GYÖRGY TUDOMÁNYOS PÁLYÁZAT 2017

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Mailáth György országbíró emlékére idén is tudományos pályázatot hirdet, amelynek keretében 2017-ban az alábbi négy szekcióban várunk pályamunkákat:

I. Polgári jogi szekció
II. Büntetőjogi szekció
III. Munkajogi, közigazgatási jogi és európai jogi szekció
IV. Bírósági általános igazgatási szekció

Az idei pályázat mottója: Érthetően és elérhetően - a közérthetőség szerepe a jogalkalmazásban - "Úgy gondolkodj, mint a bölcs, de úgy beszélj, mint az egyszerű emberek!" (Arisztotelész).

Felhívjuk a figyelmét, hogy az új fogalmazó felvételi szabályzat értelmében a tudományos pályázat joghallgató résztvevői a fogalmazó felvételi során többletpontokat szerezhetnek a pályázaton elért helyezésük alapján. Az első helyezett joghallgató 8, a második helyezett joghallgató 6 és a harmadik helyezett joghallgató 4 többletpontban részesül.

A pályázati kiírás és az egyes témajavaslatok a http://birosag.hu/mailath-gyorgy-tudomanyos-palyazat-2017 oldalon érhetők el.

A pályamunkák kizárólag postai úton nyújthatóak be az Országos Bírósági Hivatal Elnökének címezve (1055 Budapest, Szalay u. 16.).

A pályázat beérkezési határideje: 2017. szeptember 30.