Emberölés bűntette

Tárgyalás időpontja: 
2018. február 2. péntek, 09:00
Ügy tárgya: 
Emberölés bűntette
Ügyszám: 
Bf.II.52/2017.
Tárgyalás helyszíne: 
Pécsi Ítélőtábla, 7623 Pécs, Rákóczi út 34.
Tárgyaló: 
földszint I. számú tárgyalóterem
Ügyszak: 
Büntető
Összegzés: 

Az első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék által megállapított tényállás szerint a két büntetett előéletű vádlott hajléktalan életmódot folytatott, egymást régebb óta ismerték, közösen is követtek el testi épség elleni bűncselekményt.

Az I.r. vádlott a sértettet (1955-ös születésű nő) régebb óta ismerte. A nő élettársának 2014-ben bekövetkező halála után egyedül élt, italozó életmódot folytatott, lakásán rendszeresen fogadta a vádlottakat és más személyeket is, velük italozott, kártyázott.

2015. március 8-án a II.r. vádlott telefonkészüléke meghibásodott és az I.r. vádlott felajánlotta neki, hogy menjenek el a sértetthez és amíg ő elvonja a nő figyelmét, addig a II.r. vádlott lopja el a sértett telefonját. Vásároltak egy üveg bort, majd a sértett házához mentek, ahol italozni kezdtek. Az I.r. vádlott a sértettet a konyhába hívta, hogy addig a II.r. vádlott a telefont eltulajdoníthassa. Miután a sértett és az I.r. vádlott visszament a szobába, folytatták az italozást és a kártyázást. Az I.r. vádlott indulatossá vált a sértett ittassága és neki nem tetsző kártyajátéka miatt, ezért tenyérrel kétszer megütötte a sértett fejét. Ezt látva a II.r. vádlott is bántalmazni kezdte a nőt. A két vádlott ezt követően együttesen bántalmazta a sértettet (ököllel megütötte, megtaposta), majd a magatehetetlenné vált nőt a szoba padlóján hagyták. A sértett holttestére március 10-én találtak rá, életét a bántalmazást követő kb. 6 órában még megmenthették volna.

A Kaposvári Törvényszék az I.r. vádlottat felbujtóként elkövetett lopás vétségében és társtettesként elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek, ezért őt 18 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A II.r. vádlottat a bíróság lopás vétsége és társtettesként elkövetett  emberölés bűntette miatt 18 év 6 hónap fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottak a szabadságvesztés büntetésből legkorábban a büntetés háromnegyed részének kitöltését követően bocsáthatók feltételes szabadságra.

Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért a vádlottak és védőik elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést.

 

Megjegyzés: nyilvános ülés

Eljáró bíróság: