A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény rendelkezése szerint az ítélőtáblák és a törvényszékek elnökei évente egyszer tájékoztatják az OBH elnökét, a bírákat és az igazságügyi alkalmazottakat a bíróság működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről.
Hírek
A Bajor Igazságügyi Minisztérium a „Bajor Igazságszolgáltatásért” érdemrendet adományozta dr. Makai Lajosnak, a Pécsi Ítélőtábla nyugalmazott elnökének és dr. Túri Tamásnak, az ítélőtábla jelenlegi elnökének. A kitüntetés átadására 2022.
2022. I. félévében a fővárosban és 11 megyében, összesen 29 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.
2021. március 6. napján kihirdetésre került a Kormány 112/2021. (III. 6.) rendelete a veszélyhelyzet során érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedések újbóli bevezetéséről.
2020. II. félévében a fővárosban és 11 megyében, összesen 25 bírósági fogalmazói álláshely várja a jogi végzettségű fiatalokat, folyamatos fejlődési lehetőségekkel és továbbképzésekkel.
A Kormány kihirdette a 229/2020. (V. 25.) számú kormányrendeletet, mely 2020. június 1-én lép hatályba és módosítja a veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm.
Csaknem 60 százalékkal nőtt egy hónap alatt a távmeghallgatások száma a hazai bíróságokon. Míg idén februárban 834, március 1. és március 31. között már 1314 alkalommal kezdeményeztek távmeghallgatást a bírósági eljárások során.
A közigazgatási és munkaügyi bíráskodás fórumrendszere 2020. április 1. napjával megváltozott. A témában készült legutóbbi tájékoztatónk IDE kattintva érhető el.
A veszélyhelyzet ideje alatt érvényesülő egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló 74/2020. (III. 31.) Korm. rendelet egységes alkalmazása érdekében hatályát veszti a 43.SZ/2020. (III.
2020. március 31-ével megszűntek a közigazgatási és munkaügyi bíróságok. A közigazgatási perekben 2020. április 1-től elsőfokon a Fővárosi, Budapest Környéki, Debreceni, Győri, Miskolci, Pécsi, Szegedi és a Veszprémi Törvényszékek járnak el regionális illetékességgel.