Népszerű az új egri ügyfélközpont

Elégedettek az ügyfelek az Egerben átadott új, egységes arculatú ügyfélcentrummal, amely komplex szolgáltatásaival nagymértékben segíti, hogy a bíróságok hozzáférhetőbbé váljanak. Az elmúlt félév tapasztalatairól dr. Nyíri Beátát, a törvényszék elnökét kérdeztük.

Nem egészen fél éve nyitott meg az új, egységes arculatú ügyfélcentrum az Egri Törvényszéken. Miben különbözik ez a korábbi ügyfélközpontoktól?

Az Egri Törvényszéken körülbelül 3 éve alakítottuk ki az első ügyfélközpontot, ám az árnyéka volt csupán az áprilisban átadottnak, amely már minden tekintetben megfelel a 21. század kívánalmainak, és az ügyfélközpontú bíróságok igényének.

Mit jelent ez tartalmilag? Mitől vált moderné és ügyfélbaráttá az ügyintézés?

Az ügyfélcentrum komplex szolgáltatást nyújt, nagyfokú digitalizáltság mellett. Az ügyfelek már várakozás közben számos információhoz hozzájuthatnak. Az előtértben egy animációs filmet vetítünk, amiből kiderül, milyen teendői vannak annak, akinek tárgyalásra kell mennie, míg az Országos Bírósági Hivatal által készített kiadványok fontos kérdésekről, például a tanúgondozásról adnak részletesebb felvilágosítást. Az ügyintézőktől pedig a megyei bíróságokon folyamatban lévő valamennyi ügyükről tájékozódhatnak az ügyfelek.

Milyen ügyeket intézhetnek el?

Legyen szó polgári, büntető-, vagy büntetés-végrehajtási ügyekről, a civil szervezetekkel összefüggő eljárásokról, cégkivonat kéréséről stb., az Egri Törvényszék ügyfélcentrumában mindent el lehet intézni. Régebben ez úgy működött, hogy az ügyfeleknek kellett irodáról irodára járniuk. Ez most megszűnt.

Vagyis, ha leülök egy ügyintézőhöz, ő széles körben tud majd segíteni?

Pontosan. Nagyon hosszú időn keresztül tanítottuk be őket. Minden lajstromon végig mentek. Megtanulták az ügyeknek a specialitásait. Ennek következtében bármiről tudnak felvilágosodást adni. De – biztos, ami biztos – készítettünk egy 300 oldalas tudástárat is, amit a számítógépeiken elérnek, könnyen kereshető, szóval a fogósabb kérdésekre is gyorsan megtalálható benne a válasz.

Hogyan értékelték az ügyfelek az új ügyfélcentrum megnyitását?

Az ügyfél-elégedettségi kérdőívek és a gyakorlati tapasztalataink szerint is abszolút pozitívan. Egyetlen panasz sem érkezett, csak dicséret. És legalább ilyen fontos, hogy az ügyintézők számára sem mindegy, hogy milyen környezetben dolgoznak. Április óta érezhetően megnőtt a munkájuk presztízse.