A Bajor Igazságügyi Minisztérium a „Bajor Igazságszolgáltatásért” érdemrendet adományozta dr. Makai Lajosnak, a Pécsi Ítélőtábla nyugalmazott elnökének és dr. Túri Tamásnak, az ítélőtábla jelenlegi elnökének. A kitüntetés átadására 2022. október 13-án a Bambergi Táblabíróság épületében ünnepélyes keretek között került sor. A pécsi bírák a bajor igazságügyi minisztertől, dr. Georg Eisenreichtől vehették át a megtisztelő elismerést.
A Bambergi és a Pécsi Ítélőtábla között 2014 óta áll fenn partnerkapcsolat, melynek célja, hogy a két bíróság bírái szakmai, bírósági szervezeti és egyéb kérdésekben folyamatos, kölcsönös információcserén és rendszeres személyes találkozásokon alapuló együttműködést folytassanak. Ennek egyik része a hospitációs program, mely lehetőséget biztosít – éves váltásban – 2-2 bíró fogadására a partner bíróságon. Az együttműködés a 2014. év óta töretlen, a pandémia okozta veszélyhelyzet idején is – bár csupán videokonferencia formájában – fennmaradt, majd az idei október első hetében a bajor fél fogadásával az eredeti megállapodásnak megfelelően folytatódhatott.
Pécs, 2022. október 17.