Jogerős ítélet kiskorú veszélyeztetése és szemérem elleni erőszak ügyében

13, illetve 10 év fegyházbüntetést szabtak ki jogerősen a gyermekeiket elhanyagoló és bántalmazó szülőkre.

A jogerősen megállapított tényállás szerint B.V. I.r. vádlott (40 éves, büntetett előéletű, Baranya megyei férfi) és felesége B.V-né II.r. vádlott (34 éves, büntetlen előéletű, Baranya megyei nő) házasságából több gyermek született. A vádlottak a gyermekeket nem gondozták, nevelték megfelelően. Rendszeresen elhanyagolt, piszkos ruhában küldték őket iskolába, óvodába. Élelmezésükről sem gondoskodtak, a gyermekek gyakran voltak éhesek, a szomszédoktól kértek ételt. A vádlottak a gyerekeknek azt mondták, hogy dohányzással, alkohollal csillapítsák éhségüket. Lakásukat elhanyagolták, nem takarították. A vádlottak és gyerekek által lakott szobában állatokat – disznót, nyulat – is tartottak. Előfordult, hogy a disznó az ágyon aludt. A vádlottak rendszeresen bántalmazták a gyermekeket, a saját gyermekeik sérelmére súlyosan szeméremsértő cselekményeket is elkövettek, részben erőszakot alkalmazva.

A Pécsi Törvényszék a vádlottakat első fokon bűnösnek mondta ki több rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és többrendbeli szemérem elleni erőszak bűntettében. Ezért az I.r. vádlottat 15 év, a II.r. vádlottat 13 év fegyházra ítélte.

A másodfokon eljárt Pécsi Ítélőtábla az idő múlására, az előzetes letartóztatásban töltött hosszabb időre, illetve a II.r. vádlott esetében az I.r. vádlottra tett terhelő vallomására tekintettel a kiszabott büntetést 13 év, illetve 10 év fegyházra enyhítette.

 

Pécs, 2018. február 27.